HÁBORÚK


1./ OROSZORSZÁG - UKRAJNA



Nyilvánvaló közhely, hogy a háborúkat soha nem az egyszerű emberek robbantják ki! Mindig az erre képességgel, tehát kellő hatalommal bíró egyén (-ek) révén és mindig az Ő céljaik mentén, persze az egyszerű emberek érdekeire hivatkozva, lehetőség szerint őket is érintetté téve

Az emberek pedig érzelmek által manipulálhatóak! Ilyen a politikai, vallási ill. más elvi "igazság", a szabadság, a hazaszeretet..., az ezekhez köthető félelmek..., amik által egyre többen magukénak éreznek egy ügyet és akár a legnagyobb áldozat meghozatalára is képesek! Ezt használják ki a vezetők, ridegen és irgalmatlanul, még ha mást is mutatnak!

Holott többnyire a hazájuk védelmére sem kényszerülnek az emberek, ha tisztességessek a vezetőik, mivel akkor azok minden lehetőséget megragadnak és maguk is minden személyes áldozatot meghoznak annak érdekében, hogy ne sodorják háborúba az országukat! 

Végső esetben pedig, jobb idegen hatalom alatt, vagy csonka országban, vagy igazságtalan rendszerben és csorbult szabadságjogok közt, ill. bármilyen más, a személyes és/vagy kollektív önérzetünket sértő - sebző helyzetben élni, mint meghalni! 

JÉZUS NEM AZÉRT RENDELTE ALÁ MAGÁT A RÁVÁRÓ - ELŐZŐLEG ŐT IS MEGRÉMISZTŐ - SZENVEDÉSNEK, MAJD ADTA ODA AZ ÉLETÉT A MIÉNKÉRT CSERÉBE, HOGY MI AZT FÉLELEMBŐL, ÖNÉRZETESSÉGBŐL VAGY BÁRMI MÁS ÉRZELEM HATÁSÁRA FELÁLDOZZUK! EZ HIÁBA VALÓ ÁLDOZAT, HISZEN Ő MINDEZEKBŐL MEGVÁLTOTT MINKET, AMI A KÖRÜLMÉNYEKTŐL FÜGGETLEN SZABADSÁGRA VEZET! PERSZE CSAK, HA "AZT AZ ÉLETET" ÉLJÜK!

Pl.: Így találják meg Jézus Kriszutusban a békességüket és abból eredő szabadságukat, akár élethosszig tartó börtön bűntetésüket töltő emberek!

Amikor valaki más életének a megmentéséért áldozza fel magát, még akkor is kérdéses, hogy valóban ez volt-e Isten akarata, vagy esetleg az Ő élete fontosabb lett volna? Hát, akkor mennyivel inkább hiábavaló meghalni úgy "általában" valakikért vagy valamiért! (Persze minden élethelyzet különböző, amiért is szükséges, hogy Szent Szellem vezetésében járjunk, így most csupán a háborúra vonatkozó általánosságokat szeretném felemlíteni!)

Ám az emberek túlnyomó része ezt nem érti, ezért nem is fogadja el, mert pont, hogy az érzelmeik rabjai, mivel "azok alól" csak Jézus Krisztus által lehet kijönni! JÉZUS NÉLKÜL MINDENKI "VALAKINEK" AZ ÁLDOZATA! 

Az is tény, hogy az "újszerű" háborúkba a kormányok már csak belehajszolják az embereket, míg Ők maguk, kellő távolságból írányítanak, nem élik át azt a személyes kockázatot, amit a katonáiktól elvárnak! Így számukra a döntéseiknek is kisebb a súlya! Mert más úgy meghozni az "igazságért" " elkerülhetetlennek vélt áldozatokat, hogy a saját életem nem kockáztatom! Könnyebb így, mások veszteségeinek a "nagy átélése" révén hősnek lenni, miközben magam biztonságban vagyok és össze sem mérhető a kockázatvállalásom a lövészárkokban lévőkkel!  Valamikor ez nem így volt!

Ha mégis veszélyben van egy háborúba "keveredett" vezető, akkor pedig többnyire bárkit hajlandó - természetesen az "igazság" nevében - halálba küldeni (kit kényszerítve, kit manipulálva), csak mentse saját magát! 

A FULDOKLÓ MINDENBE BELEKAPASZKODIK! 

Ezen háborúra is mindez igaz!

Putyin szerepe egyértelmű és nyilvánvaló, nincs mit magyarázni! Ám Zelenszkij felelőssége sem kisebb! A háború kezdete óta, a reakciói révén, a korábbinál is súlyosabb felelősség terheli a kialakult helyzetért, oly sokak szenvedéséért és haláláért!

Ha pedig megnézed az elmúlt évtizedekre visszamenőleg a NATO viszonyulását Oroszországhoz, az oroszországi történéseket valamint Ukrajna belpolitikai banditizmusát és külpolitikáját, akkor már sokkal árnyaltabb képet kapsz annál, minthogy most egy nyilvánvalóan elvetemült diktátor lerohant egy mit sem sejtő, vétlen országot!

PUTYIN VALÓBAN EGY ELVETEMÜLT DIKTÁTOR, AKI VALÓBAN GONOSZ MÓDON LEROHANTA UKRAJNÁT, AHOL PEDIG A LAKOSSÁG TÚLNYOMÓ RÉSZE VALÓBAN VÉTLEN..., DE A VEZETŐIK KÖZEL SEM!

Ajánlom figyelmedbe Henry Kissinger idevágó értekezéseit! Meglepő, hogy már mikor tudni lehetett mindennek a bekövetkeztét, hiszen az okok és a törekvések hosszú ideje nyilvánvalóak! 

Most is az a helyzet, ami minden emberi konfliktus esetén, hogy a saját igaza mindkét fél számára megfellebezhetetlen, mivel nem tényeken, hanem érzelmeken alapul!

Emberi módon nem lehet igazságot tenni - itt sem -, viszont Jézus Krisztusban lévő igazság szerint egyik félnek sincs igaza,  hiszen AZ ÉLET MINDENEK ELŐTT VALÓ! Márpedig mindkét oldalon sokan hallnak meg!

"MERT E VILÁG BÖLCSESSÉGE BOLONDSÁG AZ ISTEN ELŐTT!" (1.Kor.19.)

Wohlfarth Viktor (2022.05.25.)


                                                            2./ IZRAEL - HAMASZ 


Bár Putyin gyalázatos módon megakarta dönteni az ukrán rezsimet, mégsem akarta kiírtani vagy hazájából elüldözni az ukrán népet, amint azt az Izraelben és körülötte élő arabok és perzsák már rég célul tűzték ki a zsidósággal szemben!

Ez máris más viszonyulást követel meg! A HAMASZ aljas és kegyetlen támadása óta pedig új időszámítás kezdődött, amikor is már nincs jelentősége a korábbi, sok évtizedes történéseknek! Nincs jelentősége, hogy  Izrael vagy az ellenségei mikor, mit követtek el! 

Mert ugye, azért volt pl.: Izraelben "egy" Begín, aki szintén terroristaként, sok ártatlan életért felelős, majd a miniszterelnökségig és Nobel Békedíjig vitte! Akárcsak az az Arafat aki ugyancsak terroristából, zsidók gyilkosából "nőtte ki magát" elismert politikussá, majd Nobel Békedíj tulajdonossá! Tehát...

De a támadás, ahol a megbékélést hirdető és ünneplő fesztiválon fiatalokat mészárolnak le százával! Ahol az otthonukban védtelenül alvó embereket ölnek halomra! Ahol nem kímélnek nőket időseket, és csecsemőket fejeznek le, égetnek meg! Ahol álmukból felriadó, kiszolgáltatott katonákat, rémült fiatal fiúkat gyilkolnak le és kínoznak halálra! Ahol senkinek sem irgalmaznak, bárhogy könyörög valaki a saját vagy gyermeke, férje, felesége, szülei életéért! (Így sokaknak végig kellett néznie a legközelebbi szeretteik halálát!) Ahol túszként rabolnak el válogatás nélkül, betegeket, időseket, gyereket...

És, amikor mindezt élőben, dicsekedve közvetítik a rokonaiknak, barátaiknak, akik pedig "allahu akbar" felkiáltással buzdítják őket! 

És amikor tudják, hogy a tetteik - az elkövetkező megtorlás révén - milyen következményekkel fognak járni az otthonaikra, családjaikra, a népükre, de mégis bevállalják! Sőt! A terrorista vezetők erre apellálnak és tudatosan írtatják a sajátjaikat, amit szintén jól szervezetten és érzékletesen tálalnak a világnak!

AKKOR, "ATTÓL A SZOMBAT REGGELTŐL" MINDEN HALOTT A HAMASZ ÁLDOZATA! MINDEN EGYES EMBERNEK ŐK ÉS TÁMOGATÓIK A GYILKOSAI!

Ezért - bármilyen borzalmas is a helyzet - nincs értelme a kialakult számháborúnak, miszerint az izraeli áldozatok számához mérik az egyre növekvő arab (palesztin) áldozatokat.

Ráadásul abban a kultúrában nincs értéke az emberi életnek, ha annak feláldozása valami "szent célt", ez esetben Izrael megsemmisítését, a zsidóság kiírtását és ezen ügy mellett mind többek felsorakoztatását szolgálja!

Sokan (ha nem is a többség) anélkül, hogy tevőlegesen résztvettek volna a terrorcselekményekben, vagy jelenleg harcolnának az izraeli csapatok ellen, mégis okozói - a viszonyulásuk miatt -, akár a szeretteik halálának is! Ez méginkább növeli az ártatlanul életüket vesztők és szenvedők számát!

De elég utánna nézned, hogy mi a HAMASZ, kik a vezetői, azok miként és miből élnek, miközben milyen sorban tartják - és jelen események láttán - milyen sorsot szánnak a felelőségük alá tartozó "népnek"!

Ám, ha meg is kapnák, szereznék az oly áhított "saját hazát", azt sem használnák másra, mint még biztosabb alapokra épített háborúskodással eltöröljék a zsidó államot! Ez pedig nem lehetséges a zsidó nép kiírtása nélkül! 

Akik pedig - bármit is tesznek, bármi is történik és bármit is gondolunk - bizony Isten választott népe, akikről soha nem mond le, és igen komoly igéretekkel bírnak!

Wohlfarth Viktor (2024. 02. 12.)