KÉNYES TÉMÁK


Ezeken az oldalakon "GYEREKVERÉS", "ABORTUSZ", "HALÁLBŰNTETÉS" és további címszavak alatt, a hitünk szerinti véleményünket fogalmazzuk meg néhány jelentőséggel bíró, erősen megosztó témában.


"Egy harcos sem elegyedik bele az élet dolgaiba, hogy tessék annak, aki Őt harcossá avatta."  (2 Tim. 2/4)

 

A világ, Isten terve szerint halad a vége felé, így ennek megakadályozására törekedni, az ezt segítő, bevégző folyamatok ellen küzdeni hiábavalóság! Kishitüség, rövidlátás eredménye, ráadásul bűn szembe menni az Ő akaratával! "Csupán" a hátráltatás a mi dolgunk. Ennek egyetlen módja, hogy az életünkkel demonstráljuk Jézus jelenlétét és Isteni mivoltát! Ezzel lehetőséget adunk arra, hogy aki akarja, az Őt választhassa! Tehát egyetlen feladatunk: TANÍTVÁNYKÉNT ÉLNI! A Tanítványnak pedig egyetlen ügy fontos: AZ ÉLETMENTÉS!

Nem kell győzködnünk senkit, továbbá Krisztusi emberként nem dolgunk vádolni a világot, Isten (a Biblia) által bűnnek tartott cselekedetek elkövetőit, képviselőít! Sőt, Jézus a "világi bűnösökre" úgy tekint, mint betegekre (legyen az tolvaj, házasságtörő, stb.) és úgy is viszonyul hozzájuk! Irgalommal fordul feléjük, hogy legyen módjuk felismerésre jutni és megmenekülni! Ő a kapott világosságuk szerint ítéli az embereket! Megértésre kell törekednünk, még ha valakivel valamiben nem is érthetünk és értünk egyet! Hiszen a megértés és az egyetértés nem ugyanaz, ám előbbi nélkülözhetetlen az irgalmassághoz!

Ne felejtsük el, hogy "nem test és vér ellen van tusakodásunk", tehát nem az ember ellen kell harcolni, hanem az Őt megkötöző, megtévesztő, leuraló szellemi erők ellen! "A Sátánnal van harcunk és nem az áldozataival!"

Mindig emlékezzünk meg róla, hogy sok területen mi magunk is csak Jézus, a Szent Lélek által ismertük fel és láttuk be a bűneinket és végképp csak Általa lett erőnk megtérni belőlük! Így nincs jogunk mindezt elvárni azoktól, akiknek még nem jött létre ez a kapcsolata Jézussal! Teljesen igeellenes és logikailag is értelmetlen! A szellemi ember (Jézus Krisztus Szent Szellemmel betöltekezett tanítványa) mindent megítél, de nem ítélkezik! Ezért hiba unos-untalan bizonygatni (akár egyéni kapcsolatokban, akár közösségi megnyilvánulásokban) az igazunkat, az Isteni igazságokat! Ezek belátásához megtérés szükséges, megtérni pedig csak az tud, akit Isten Szelleme vonz! 

Jézus a világi bűnösöket megtérésre, a bűn elhagyására szólította föl ellenben a "betűt ismerő", a világossággal bíró, az Istenre hivatkozó, de mégis kemény szívű embereket vádolta, és feléjük nem tanúsított irgalmat!

Nem kell a világot leuraló folyamatok ellen harcolnunk, hanem magunkat kell engedni olyan állapotra jutni, hogy segítségére lehessünk bárkinek, aki ezt kéri tőlünk! Nem a romlás megállítása a feladatunk, hanem a kimenekülni akaró emberek segítése! Ugyanakkor kiszolgáltatnod sem kell magad, de maradj irgalmas! Ehhez az előítéleteinken túllépő, személyválogatás nélküli, Krisztusi Embernek, Tanítványnak kell lennünk! (W.V.)


                                                                                 Lázadó vagy igaz?

Az én életemben nincs Orbán meg Gyurcsány,
hiába nézel rám ilyen furcsán.
Nem harcolok a meleglobbi ellen,
mert látom, hogy ez egy korszellem.
Nem rajzolok Mohamed gúnykarikatúrákat,
szerintem mást megalázni mindig gyalázat.
Értem, hogy van, aki az abortusznál jobbat nem tud,
és sajnálom, mert azt hiszi nincs, csak egy út.
Ha elönt a migráns áradat, az rossz, de nem félek,
gyanítom jön még más is, amit nem kérek.
A muszlimokat sem akarom megzabolázni,
tudom, hogy a hit szívbeli, nem lehet bemagyarázni.
De nácikat sem szeretnék vadászni,
túlkönnyű a fotelból hadonászni.
Közszereplők életébe nem ásom bele magam,
hiszen minden megtörtént már, ami ma van.
Nem adnám életem a bálnák megmentéséért,
és az sem zavar, ha a többség kevéssé ért!

Mert nem ezekért születtem újra Jézusban,
hanem, hogy hirdessem, két út van!
Az egyik, ahol a tömeg jár és önmagát hergeli,
vagy a másik, ahol Krisztus az övéit felkeni!
Így segít mindig a lényegre koncentrálni,
ahol a többiek elesnek, Te ott tudj helytállni!
Lásd, hogy minden ember Isten teremtménye,
és Benned van az Ő reménye,
mert elvárja, hogy Rajtad keresztül utat tőrjön,
aki gyilkolt, az többé ne öljön,
se szóval, se érzelemmel, se tettel,
igazságvágya érje be a kereszttel!
Lehet, ez az egónak sovány vigasz,
de döntsd el, lázadó leszel vagy igaz!

                                           (W.V.)