SZENT SZELLEM 

 

Jézus - igéretéhez hűen - nem hagyott minket egyedül, hanem elküldte a Vígasztalót, a Pártfogót! 

SZENT SZELLEMET (Szent Lelket), AKI ISTEN SZELLEME! Általa egyek vagyunk az Atyával a Fiúval és egymással, amennyiben Szellemben és Igazságban járunk! 

Szent Szellem jelenti ki számunkra Jézust, valamint rajtunk keresztűl másoknak. Általa tapasztaljuk meg, ezért hittel valljuk: "ÉLEK PEDIG TÖBBÉ NEM ÉN, HANEM ÉL BENNEM A KRISZTUS!" (Galata 2/20)

Ő változtat meg minket! Vele, Neki engedve tudjuk csak befutni a pályánkat, mindjobban azonosulva Jézus Krisztussal és a Tőle való Új Életünkkel!

Egyedül Isten Szelleme, Szent Szellem tudja bennünk megkülönböztetni a jót a rossztól! Csupán általa vagyunk képessek elvonatkoztatni a saját értékrendünktől, az ebből eredő elvárásainktól..., tehát a lelkünk (gondolataink és érzelmeink) hamisságától! Így ömagunkkal és másokkal szemben is feltudjuk vállalni az igazságot, a jót és meg tudjuk tagadni a hamisat, a gonoszt! 

Ehhez Tőle kapunk erőt és bátorságot, ami viszont gyakran ott kezdődik, ahol a mi erőnk és bátorságunk véget ér! 

Ő tudja személyre szabottan, tehát élő és ható módon értelmezni bennünk a Biblia Igazságait és mindennapi hatékony vezetéssé formálni azt az értelmünkben és szívünkben! 

Ez nem azon múlik, hogy valaki betöltekezett-e Szent Szellemmel, hanem hagyja-e munkálni a szívét! Amennyiben csupán a saját mércéjével képes mérni, a saját elvárásai szerint ítél - akkor is, ha az a Biblián és többek közös értékrendjén alapul -, akkor kizárja életéből a sokszor váratlan, szokatlan, akár nem kívánt vagy "megbotránkoztató" Krisztusi Valóságot! Ezzel elhatárolja Magát Jézustól, az Ő tervétől és kreativításától! Hiszen Jézus szokatlan és váratlan, felháborító és megbotránkoztató volt azok számára, akik nem ismerték fel! Nem rendelkezett emberi elképzelések szerinti méltósággal és alkalmassággal. (De jó példa Pál is, akiben ki-ki megtalálta a számára elfogadhatatlant, a múltja, átfordulása, radikalizmusa és egyebek mentén.) Mindez törvényszerű, mivel Szent Szellem nélkül vagy nem Rá hallgatva mindenki a világ bölcsessége szerint képes csak ítélni és dönteni, ami pedig - mint tudjuk - bolondság Isten előtt! Ezért, hogy nélküle a "betű öl"! Így az ige emberi módon, az emberi befogadó képesség határain belüli alkalmazása komoly akadály Jézus megismerésével szemben, veszélyes sorsrontó és önsorsrontó erő! 

Jézus nem emberi elképzelések, tervek, vágyak és normák szerint tervez és végez, így viszont az Ő beszéde és az ahhoz való igazodás bolondság mindazoknak, akik nem engednek Neki (amint a Bibliában olvashatjuk)! Az ilyen emberek Szent Szellemmel betöltekezve vagy anélkül, egyszerűen vallásos, ismeretre és nem megismerésre törekvő emberek. (Lásd: "FONTOS TÉMÁK: ISMERET VAGY MEGISMERÉS") Ez lemérhető az Istennel való kapcsolatuk eshetőségén, alkalomszerűségén. Hitéletük többnyire emberekhez és közösséghez tartozást jelent, de nincs jelen az életükben az "önnálló", mindennapi természetfölötti valóság! Mindezt erősíti az a hamis vélekedés, miszerint most olyan időszakot élünk, amikor is a Szent Szellem nem (ill. nem igazán) nyilvánul meg erővel és hatalommal, de "majd újra eljön az az idő"! 

Ez hazugság! Most van az az idő! Most is az az idő van! Csupán tenni kell, amire Jézus elhívott minket! Amiért elküldte hozzánk vezetőnek Isten Szellemét, hogy egyedül ráfigyelve elvégezhessük a feladatunkat! Ez pedig ma sem más, mint Jézus idejében! Sem több, sem kevesebb!

Ha a Szent Szellem vezet, akkor egyre jobban megérted Istent, Jézus Krisztus gondolkodását, az élethez és emberekhez való viszonyulását! Mind érhetőbbek és elfogadhatóbbak lesznek a Veled szemben támasztott elvárásai is! 

Így érnek be bennünk a Szent Szellem gyümölcsei: "szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség". (Galata 5/22)

Az idézett igerész folytatásából egyértelmű, hogy ilyenné kell válnunk! Ám az ember nem képes érdemben változni, hanem - amennyiben hagyjuk - Isten Szelleme végzi mindezt bennünk! Ezért nekünk időről - időre felismerésre, belátásra kell jutnunk, majd engedni az addigi természetünkkel szembefordító változásoknak! De, akkor valóban, önmagunkat is meglepő módon formálódunk!

Általa haladunk a megszentelődésben, vágyva és törekedve - megharcolva - a mind mélyebb és áthatóbb tisztaságot!

Jézus barátként tekint ránk, amit a Biblián keresztül is kinyilvánít! Azt mondja, hogy immár nem szolgák vagyunk, akik nem tudják az uruk akaratát, hanem a barátai, akinek Ő elmondja az Atya akaratát! De ahhoz, hogy ez a bensőséges kapcsolat, mindennapi megtapasztalássá váljon, elkerülhetetlen a fenti változások mellett, hogy Őt szolgáljuk! A szolgálat, a már magunkon túl mutató, másokért folytatott szellemi és - ahol szükséges - abból eredő természetes segítség! Kinek - kinek az elhívása szerint. Ennek révén ismerjük föl az életünk célját és értelmét!


SZENT SZELLEM KERESZTSÉG,

SZELLEMI AJÁNDÉKOK


Mindehhez és a továbbiakhoz szükséges a Szent Szellem keresztség, Szent Szellem vétele, a Vele való betöltekezés. Amikor is mint templomot "vesz birtokba" minket! Ez különböző módokon jöhet létre. Megtörténtének jele a nyelveken szólás ajándéka. Ennek jelentősége nyilvánvaló a Bibliából. A további ajándékok is nélkülözhetetlenek a tanítványi élethez, és meg is adja ezeket az Úr, mindenkinek az elhivása által megkívánt szükség szerint. De ehhez (értelemszerűen) az elhívásban kell járni! A Szellemi Ajándékok szolgálatra adatnak!

Így lehet természetfölötti módon - amint azt Jézus elvárja tőlünk - végezni a ránk bízott feladatokat. Egyedül így lehet a teljes evangéliumot hirdetni, tehát Isten igazságai mellett demonstrálni is az Ő jelenlétét! Ez különböztet meg azok tömegétől, akik csak beszélnek Jézusról, tanítják, magyarázzák és bizonygatják, de nem tudják megmutatni, akár azonnal nyilvánvalóvá, megtapasztalhatóvá tenni! 


SZENT SZELLEM VEZETÉSE


A Szent Szellem vezetése leginkább belső bizonyosság révén valósul meg. Ezt segíti - akinél és amikor annak szükségét látja - más megtapasztalásokkal, másként megnyilvánuló kijelentésekkel, de a legfőbb iránymutatása számunkra, akkor is a belső bizonyosság! 

Jézusnak az a célja, hogy megtanítson minket minden területen HITBŐL ÉLNI, amihez pedig le kell tudni mondani az állandó természetes megtapasztalás, folytonos dirrekt vezetettség pszichés (tehát hamis) biztonságáról! Éppen ezért a belső bizonyosság az Ő akaratának keresése, és annak való alárendelés révén kialakuló iránymutatás, megerősítés (stb.), ami lehet határozott vagy kebésbé hallható belső hang, egy érzés vagy "sejlés", bennünk gyökeret verő vagy elillanó megtapasztalás...  Így alakul ki és növekszik a Hitünk, miszerint meggyőződünk a nem látható dolgok létéről és már valóságként éljük meg a reménylett dolgokat!  


SZELLEMI HARC


Az Élő Hit, ami Tanítványság, nélkülözhetetlenné teszi számunkra a Szellemi Harcot, amikor is Jézus Krisztus nevében lévő hatalommal űzzük ki a démonokat, törjük meg familiális szellemek és átkok erejét, gyógyítunk..., tehát végezzük azt, amire Jézus valójában elhívott minket! Ezt nagyban segítik a Szellemi Ajándékok (kijelentések ajándékai, erőmegnyilvánulások ajándékai), hiszen általuk tudhatjuik, hogy valójában mi a probléma gyökere, kinél - mit kell megtőrni és űzni, és általuk tudjuk mindezt el is végezni, erővel, hatalommal szolgálni! Amúgy az emberi törekvés csupán a látható és tudható dolgokra koncentrál, de azt hiába töri meg, ha a gyökere, az okai rejtve maradnak! Gyakran a beteg sem tudja, hogy miből ered a problémája! Ezért erőtlenek és hatástalanok többnyire a szolgálók ezirányú törekvései! Ezért korlátozottak az orvostudomány lehetőségei!

De Jézus mindent tud, mindenkit tökéletesen ismer és mindenre van hatalma, ezért Ő a mi Megváltónk, a Gyógyítónk, Vezetőnk, Tanítónk..., és még oly sok minden! Őt pedig Szent Szellem "képviseli", teszi valóságossá, élővé bennünk, és rajtunk keresztűl másokban! A Tanítványaira pedig harcosként tekint, ezért azokat használja, akik végzik, amit csak Vele eggyé válva lehet végezni! Ez nem némelyek kiváltsága, nem függ képességektől, tanultságtól, egzisztenciától, megbecsültségtől! Nem kell "erre születni", nem szükséges hozzá semmilyen "felsőbb emberi tekintély" jóváhagyása! Viszont ténylegesen újra kell születni és engedni, hogy Jézus Krisztus legyen az egyetlen megfellebezhetetlen tekintély a számunkra!

(Főbb fogalmak értelmezését a  "FONTOS ÉRTENED" írásai közt találod, mint pl.: "HIT, TANÍTVÁNYSÁG - ELHÍVÁS", stb. Segítségedre lehet még a "JÓ TUDNI" és az "IGEHIRDETÉSEK" rovat. Amire pedig sehol sem találsz választ, azt kérdezd meg! 😉)

                                                                                                 (W.V.)

EGYÜTT  JÉZUSSAL misszió