HŰSÉG, MEGBOCSÁJTÁS

 

                                                                  HŰSÉG


A HŰSÉG fogalma elválaszthatatlan a SZERETET fogalmától! A végsőkig hűnek kell lennünk minden Istentől való szövetségben és kapcsolatban, de ez csakis a "Krisztusi Szeretet" által lehetséges!

Elsősorban Jézus Krisztushoz kell hűnek lennünk, mert Ő a garanciája minden más, kapcsolatbeli hűségünknek! 

A Jézushoz való hűség azt jelenti, hogy törekszem úgy élni (érezni, gondolni, szólni, cselekedni), hogy arra minden körülmények között "Áment" mondhassak, kijelenthető legyen rá, hogy "Jézus nevében"! Nem tagadom meg, minden helyzetben fölvállalom az Ő akaratát, ha kell lemondva a saját vágyaimról, elképzeléseimről, a félelmeim ellenére is! Nem "rejtem el" Őt, bátran megvallom, hogy Neki adtam az életem! Igyekszem mind nagyobb hasznot hozóan szolgálni Őt, tanítványként élni! 

Házastárshoz, gyermekhez, közösséghez való, és más kapcsolatbeli hűségben arra kell törekednünk, hogy mi mindent megtegyünk annak érdekében, hogy a kapcsolatunk mindig megtudjon újulni, konfliktus esetén pedig rajtunk a legkevésbé se múljon a helyreállítás! Ezt nem elég csak beszéddel és/vagy tettekkel demonstrálni, hanem nagyon fontos érzelmileg is a lehető legjobban úrrá lenni magunkon és mindig a másik felé fordulni, ha kell lemondva az igazunkról is! Ez nem megy a Krisztusi Szeretet szívbeli valósága nélkül, csupán érzelmi alapon! De Vele - akár  magunkkal való nagy küzdelmek és nehézségek árán - lehetséges! Ebben nagyon nagy erő van mert, aki mindenáron hűséges tud maradni az mindenkinél erősebb! A hűséges nem megy el, Őt elhagyják vagy elküldik!

Mindez akkor sem hiábavaló, ha a másik fél föladja, hiszen, aki hűséges maradt (érzelmileg és fizikailag), annak a későbbiekben nem lesz kárhoztatása, nem gyötri az önvád! Továbbá Ő igaz tudott maradni, így végül, Isten szeretete által nyertese lesz még a legdrámaibb, akár látszólag teljes kudarcot hozó eseményeknek is!

Ezért mindenben kompromisszumra törekszem vagy, ha szükséges bárminek alárendelem magam, csak, hogy emberileg minden tőlem telhetőt megtegyek! Ugyanakkor senki és semmi kedvéért nem alkudhatok meg Jézus Krisztusban! Egyedül ebben nem köthetek kompromisszumot, hiszen hiába akarok bármilyen, Jézusban való megalkuvás révén békességre jutni valakivel, az kudarcra van ítélve, mivel a "békesség az igazság gyümölcse"! Tehát ideig-óráig megbékélhet a másik, ha engedek a rám (ránk) vonatkozó Isteni igazságból, de ennek az eredménye csak hamis békesség lehet! Ezzel együtt én is elfordulok Jézustól, ami még nagyobb nehézségek felé visz! Egy út és egy igazság van!


                                                           MEGBOCSÁJTÁS


Az előzőek már nagyrészt magukban foglalják a MEGBOCSÁJTÁS lényegét! Ne felejtsd el, hogy a MEGVÁLTÁS A MEGBOCSÁJTÁSRA ÉPÜL! Megbocsájtás nélkül hiábavaló minden igyekezetünk és minden áldás, mert enélkül nincsen ÜDVÖSSÉG: FÖLDI BOLDOGULÁS és ÖRÖK ÉLET!

Ezért fontos tudni, hogy nem csupán akkor és annak kell megbocsájtanunk, akire haragszunk, hanem mindenkinek (az életünkben visszamenőleg is), aki miatt, akivel kapcsolatban bármilyen rossz érzelem telepedett belénk! Nem érezhetjük úgy, hogy bárki is megrontotta az életünket, ill. annak egy szakaszát, mert ezzel megtagadjuk a megbocsájtást! Lehet, hogy emberileg jogosak az ilyen irányú érzelmeink (keserűség, csalódottság, neheztelés, stb.), de Jézusban nincs jogunk rá! Döntsd el, hogy mint a legtöbb ember, akár egy életen át cipeled a sérelmeidet (még, ha nem is váltanak ki nagy indulatokat, de ott élnek benned) és ennek köszönhetően vállalod a testi - lelki betegségeket, valamint lemondasz az Üdvösségedről, vagy inkább szabad akarsz lenni és megragadsz mindent, amit a megváltás jelent!

A megbocsájtást is egy akaratbeli döntés, ahol annyit kell tennem, hogy kijelentem miszerint "megbocsájtok" (nevükön nevezve a személyeket) és ezzel feljogosítottam Jézust, hogy ennek a valóságát már Ő munkálja ki a szívemben! Ő pedig el is végzi, csak ne mondj le erről és ne engedj újra és újra a rossz érzelmeidnek!

Megbocsájtás nem létezik a "SZERETET" és annak lényege, az igazságunkról és elégtételvágyunkról való lemondani tudás nélkül!

ERRE PEDIG JÉZUS KRISZTUS TERMÉSZETFÖLÖTTI VALÓSÁGA TESZ KÉPESSÉ MINKET! EZÉRT MINDEZT NE MEGÉRTENI AKARD, HANEM MERD MEGTAPASZTALNI!

(W.V.)