ANYAGI BIZONYSÁGOK


Tekintettel a 2010 óta gyarapodó bizonyságok nagy számára, nem tudunk minden esetet bemutatni, ehelyett törekszünk minél átfogóbb, színesebb képet adni Jézus Krisztus mindenhatóságáról.


Amit egyszer Jézus elvégzett valaki életében, az Őt dicsőíti, így hirdetni kell! Az, hogy ki, miként élt a beavatkozása kínálta változás lehetőségével - az ehhez felkínált segítségünkkel - és tudta a szabadságát megőrizni, már mindenkinek a saját felelősége! Kérlek olvasd el a "GYÓGYULÁSRÓL" című fejezetet!


1./ 

Egyszer úgy meghibásodott az autómban a motor, hogy megjavítani már nem volt érdemes, így új motort kellett keresnem. Elkezdtem imádkozni, hogy az Úr adjon tanácsot, segítsen ebben!
Magyarországi bontókban nem találtam megfelelőt, így külföldön kerestem. Egy Holland autóbontóban volt is egy olyan motor, ami a motorszám alapján megfelelőnek tűnt. Továbbá egy svájci ismerősöm is szólt, hogy talált motort egy ottani bontóban, ami kicsit drágább ugyan, de jó állapotban van, és nem is futott sokat!
Azonban Svájc nem tagja az EU -nak, így vámot kellene fizetni, ami tovább emeli a költséget, ezért a Holland bontóban levő kedvezőbbnek tűnt.
Ugyanakkor láttam egy álmot, amiben a szerelő telefonált, miután megérkezett a motor, hogy: "Van egy gond, ez nem jó bele!" "De hát a motor kód egyezik!" - mondtam. "Akkor sem jó! Sajnálja, nem tudja betenni!"

Amikor felébredtem, nagyon nyugtalanított az álom. A motorkód valóban egyezett, de vajon kell-e még valami másnak is
egyeznie? Felhívtam a szerelőt, és megkérdeztem: "Igen, az alvázszámot is kérjem el, mert annak is stimmelnie kell, mivel
volt egy fontos változtatás, amit a kódban nem jeleztek, de nem lehet felcserélni ezeket a motorokat - felelte.
Ezután megkértem a Holland kereskedőt, hogy küldje el az alvázszámot, viszont neki az nem volt meg! Így végül a Svájcit rendeltem meg, és jó lett! Azóta is ezzel járok, sokkal jobb mint a korábbi: nem eszi az olajat, és erősebb! (Tardi András)


2./

Tavaly (2019.) december elején határozott elképzelésünk volt, miszerint kölcsönből felújítjuk a jelenleg üresen álló korábbi lakhelyünket (tulajdonunkban lévő kertes házrész), hogy azt mihamarabb kiadva, az idegenforgalomban kezdjünk vállalkozásba! Erről kérdeztük a pásztorunk, W.V. véleményét. Ő akkor úgy érezte, hogy jelenleg jobb, ha nem fektetünk ebbe pénzt! Azt javasolta, hogy várjunk néhány hónapot és majd akkor meglátjuk érdemes-e ezzel foglalkozni! Ekkor még sejteni sem lehetett, hogy mit hoz az elkövetkező időszak. Ám megfogadtuk a tanácsát és mára (2020. márciusára) nyilvánvalóvá vált, hogy jól döntöttünk! (Mészáros Viktor és Szilvi)


3./ 

Február elején munkahelyet váltottam. Már régóta szerettem volna ezt megtenni, de nem ugráltam. A jelenlegi munkahelyem konkurenciájához akartam bejutni, ám kértem az Urat, amennyiben ez nem Tőle való ötlet, akkor hiúsítsa meg! Úgy is lett! Így kerültem a mostani helyemre. Akkor még nem volt látható, hogy a járvány ilyen hatással lesz az életünkre. Azonban mára beigazolódott, miszerint érdemes volt kivárni, hogy az Úrtól való döntést, az Úrtól való időben hozhassam meg!

Most a volt munkahelyemen fele fizetésért dolgoznak és további, negatív változtatásokra is rákényszerült a tulajdonos! A korábban vágyott, jelenlegi konkurens cégnél - ahol "a boldog békeidőkben" többet lehetett keresni - mára heti váltásban mennek csak munkába (így gyakorlatilag 4 órás a fizetett munkaidő) és itt a levonások is gyakoriak! Továbbá elbocsájtások voltak, vannak, minek során az újaktól válnak meg leghamarabb! Viszont az én helyemen mindenkit megtartottak és jelenleg is napi 6 órában vagyunk foglalkoztatva, amiért meg is kapjuk a bérünket! Tehát biztonságban vagyok és anyagilag lényegesen jobban jártam! Nem mellesleg, nekem fontos a napi munkavégzés, mert szeretem csinálni, így nem is érzem munkának! Éppen ezért számomra kevésbé nyomasztóak és érzékelhetőek a rendkívüli helyzettel járó korlátozások! (Gyenis Gergely)


4./ ERZSÉBET 

Egy pénteki napon, délután 1 órkor kétségbeesve telefonált, hogy amennyiben 3 óráig nem rendezi az ármaszolgáltató felé fennálló tartozását, akkor hétfőn reggel kikapcsolják a villanyt! Már semmilyen lehetőséget nem lát, ahonnan pénzhez juthatna, a férjének pedig nem is meri elmondani mindezt, mert félti az egészségét! Teljes hittel azt válaszoltam Neki, hogy nyugodjon meg, a még rendelkezésre álló 2 óra alatt bármi megtörténhet! Isten Mindenható és Hűséges! Ehhez viszont fontos, hogy ne Ő akarja mindenáron megoldani a helyzetet, hanem imádkozzon és próbáljon meg figyelni, hogy észrevehesse az adódó lehetőséget! Ezt megértve, némileg megnyugodva tette le a telefont. Negyed háromkor izgatott örömmel hívott, hogy meg van a pénz és már a buszon ül, remélve, hogy időben beér a szolgáltatóhoz! Elmesélte, hogy miután lenyugodott, elmerte mondani a férjének a történteket, aki felindultságában kiment az utcára sétálni. Ott azonban összetalálkozott egy régi ismerősével, akivel olyannyira megromlott a viszonyuk, hogy évek óta mindenhol kerülték egymást! Most azonban a férfi megszólította és a beszélgetés során hamar kiderült a reménytelenek tűnő helyzetük. Ekkor az ismerős fölajánlotta, hogy menjenek el hozzá (a közelben lakott ,és éppen hazatartott), mert  szívesen kisegíti Őket! Oda is adta a szükséges összeget hozzátéve, hogy ha kell, még tud adni! Így Erzsi időben megérkezett és befizette a tartozást! Megtapasztalhatta, miként csinál Isten, ha kell, az ellenségeinkből jóakarót! (W.V.)


5./ 

Lakásvásárlásra felvettünk 14 millió Ft. devizahitelt, de hirtelen olyan arányban megemelkedtek a havi részletek, hogy csupán 3 hónapig tudtuk törleszteni. Végül, mint akkoriban sokan, fizetésképtelenné válva, anyagilag tönkrementünk! Rövid időn belül már 32 millió volt a banki követelés! Teljesen kilátástalan helyzetben találtuk magunkat, mígnem a Nemzeti Eszközkezelő 9 millióért megvette a banktól a lakást, a többi tartozást pedig elengedték nekünk! Ugyanakkor 9 millióért bármikor visszavásárolhatjuk, de addig is használati jogunk van, tehát lakhatunk benne vagy bérbe adhajuk! Felszabadulva a terhek alól, azóta már egy jelentősen magasabb minőségű otthont, egy családiházat bérlünk és tervezzük a lakás hasznosítását, majd belátható időn belüli visszavásárlását! Isten hűséges! (Mészáros Viktor és Mészáros Szilvia)


6./ M. 

Kézrátételes ima révén szabadult a súlyos mozgásszervi nehézségekből (lásd: "MOZGÁS" címszó alatt), de mintegy fél év elteltével, ijedten kért ismét segítséget, mivel a meghatározott idejű rokkantsági felülvizsgálatra kellett mennie és félt, hogy a gyógyulása miatt elveszíti a nyugdíját! Biztosítottam, miszerint Isten gondoskodása mindenre kiterjed, tehát nem történhet meg, hogy meggyógyítja, ugyanakkor ennek következményeként anyagilag ellehetetlenül! Később felszabadultan, az orvosi papírokat mutatva mesélte, hogy bár minden fizikai funkcióra irányuló vizsgálat (kézemelés, lábemelés, stb.) döbbenetes javulást mutatott, a diagnosztikai eredmények tanúsága szerint továbbra is fennállnak a korábban megállapított kóros elváltozások! Tehát látszólag a "betegségei megvannak", ezáltal továbbra is jogosult a rokkantnyugdíjra! (W.V.)


7./ VIKTOR

Fiam 14 évesen, egy pénteki napon nagyon megkeseredett az "anyagi helyzetén", vagyis, hogy tulajdonképpen nincs anyagi helyzete, hiszen nem rendelkezik semmilyen jövedelemmel! Tovább súlyosbította a hangulatát, hogy ez még sokáig így is lesz! Azzal próbáltam vigasztalni, hogy Isten számára nincs lehetetlen, ezért nyugodjon meg és várjon, mert Ő a legvalószerűtlenebb módon is megtudja áldani! Ez persze ott, akkor, nem sokat segített! Másnap Bp-en, egy nagy, sok ezer fős összejövetelen a gyűjtéskor, a nála lévő 50 Ft-al adakozott. Ezt a szolgáló testvér "A százszorosát adja meg az Úr!" mondattal áldotta meg! Ezután Viktor egy barátjával kiment a szinte teljesen kihalt előtérbe és néhány perc múlva talált egy, a földön heverő 5.000 Ft-ost! Igencsak ledöbbent! Megkérdezte a közelben lévőket, de senkit nem láttak előtte az adott helyen. Tovább kérdezősködött, az ott dolgozóktól is, elhagyta-e valaki a pénzét, de nemleges válaszokat kapott, így tőlem  kért tanácsot. Én, figyelemmel az előzőnapi "beszélgetésünkre", az adakozáskor kimondott áldásra és a tényre, hogy mind az általam kijelentett igazság, mind az áldás ilyen pontosan beteljesedett az 5 ezres megtalálásával, bátorítottam a fiam, hogy nyugodtan tegye el, mert ez Isten bizonyságtétele, hogy ne kételkedjen többet! Ezután a pénzt megfelezte a barátjával, majd a következő alkalmon ennek is befizette a tizedét! :)  (W.V.)


8./ ISTVÁN

István 60 éves korára - kétszeri válásából eredő elszegényedés miatt - hajléktalanszállóra került, majd súlyos szívműtéten esett át! (Lásd: "SZÍV, KERINGÉS" fejezet alatt!) Ekkor, 30 éves Jehova Tanúihoz való tartozás után, megtért Jézus Krisztushoz! Ennek eredményeként, az egészségén túl az anyagi helyzetében  és a kapcsolataiban is drasztikus változások álltak be! Rövid időn belül kikerült a hajléktalanszállóról, ahol több, mint két évet töltött! Albérletet tud fönttartani, továbbá a gyermekeivel is rendeződött a kapcsolata! (W.V.)


9./ 

Immár két éve nem volt autónk, ami sok nehézséget okozott, ugyanakkor egy számomra nyilvánvaló próba részének tekintettem és nagyon sok mindent tanultam belőle! Azonban úgy alakult, hogy fél éves határidővel lakhelyet kellett váltanunk és ekkor kijelentést kaptam, miszerint az új helyre költözéskor áld meg minket az Úr egy autóval! Ez így is lett! Fél év múlva, a költözéskor egy tesvér meghatározatlan időre felajánlotta egyik - általa nem használt, eladásra szánt  - gépkocsiját! Mivel megszerettem az autót, néhány hét múlva már a megvételéről is beszéltünk, aminek a lényege az volt, hogy megkapom hitelre, beszerzési áron, tetszés szerinti törlesztő részletekre és futamidőre! Azt gondoltam, hogy ennél nem létezik jobb ajánlat! Azonban mire ennek a teljesítését megkezdhettem volna a testvér egyszercsak minden ellenszolgáltatás nélkül nekünk ajándékozta a gépkocsit! Tette úgy, hogy mindeddig semmit sem tudott az általam kapott korábbi kijelentésről, csupán ekkor mondtam el Neki! Mint ezután kiderült, Ő is Istentől való vezetésre cselekedett! (W.V.)


10./ 

Nagyobbik fiamnak a gimnázium megkezdésekor - nem lévén számítógépünk - vettünk  egy laptopot. Figyelemmel az anyagi helyzetünkre, szívesen eltekintettünk volna ettől a vásárlástól, de a tanulmányaihoz nélkülözhetetlen volt! Így hitből vállaltuk be, remélve, hogy nem szégyenülünk meg! Az egyik mobil szolgáltató ajánlatával élve, két éves futamidőre, kb. 7.000 Ft-os havi törtlesztéssel köteleztük el magunkat. Több, mint két év elteltével, más számláinkkal kapcsolatos ügyintézés során derült csak ki, hogy nem küldték el nekünk a havi csekkeket, így gyakorlatilag az első, nagyjából 20.000 Ft-os kezdő részleten felül semmit sem fizettünk a laptopért! Számunkra ez komoly meglepetés volt, hiszen a havonta érkező számlatengerben nem tűnt föl ennek a hiánya! Kérdeztük, hogy akkor most milyen módon tudjuk teljesíteni a törlesztést, amire azt a választ kaptuk, hogy mivel ez már egy lezárt tranzakció, így nincs mód a befizetésre! Nem volt nehéz belenyugodnunk! (W.V.)


11./ MÁRTON 

Egy szigetvári Istentisztelet alkalmával az utolsó 600 Ft-ját szánta adakozásra, mire másnap váratlanul egy távol élő rokona  havi 100.000 Ft./ hó támogatást ajánlott föl Neki, 6 hónapon át! Tehát a hitbeli odaszánása és bátorsága azonnal ezerszeres gyümölcsöt termett! 


12./ TÜNDE 

Néhány hete imádkoztam érte, amikor is erőteljesen szabadult! Most elújságolta, hogy azóta teljesen máshogy érzi magát, békesség és szelídség szállt rá! Ezzel együtt elkezdett az embereknek bizonyságot tenni! Egyszerűen olyan helyzetekben találja magát, ahol ezt ki sem tudja kerülni és mindez nagy örömmel tölti el!  Egy hónappal később pedig boldogan mesélte, hogy időközben az Úr egy régi, nyomasztó adósságból is kiszabadította, és ezt egyértelműen a benne végbement változások gyümölcsének tekinti! (W.V.)


13./ 

Nyaralás előtti utolsó Istentiszteletre készülve, ima közben éreztem, hogy meg akar áldani az Úr, tekintve, hogy még nem volt meg a 3 nap múlva esedékes utazáshoz a teljes összeg! Kértem is, hogy támogasson meg 10.000 Ft-al, bár 20.000-erre vágytam, de annyira nem volt hitem! Az alkalom végén, azonban egy testvérnő - anélkül, hogy minderről bármit tudott volna - megáldott 18.000 Ft-al! (Gyenis Márta)


14./ BRIGI 

Örömteli csodálkozással és némi értetlenséggel beszélte el, hogy egy hónapja kezdett el "közénk járni" és nem érti mi történik Vele! Már régen megtért és közösségbe is tartozott, de most érzi csak folyamatosan a személyes kapcsolatot Jézussal! Ami nagyon furcsa neki, hogy valóban érzi a változásokat, de az értelmével nem tudja fölfogni! A felé való személyes szolgálat során - elmondása szerint eddig soha nem tapasztalt módon- fölszabadult a lelki terhek alól, és a személyiségében jelentős változások indultak el! Nyugodtabb, szelídebb, örömtelibb, tehát gondtalanabb! Ugyanakkor - váratlanul - lehetősége nyílt egy régen vágyott állás betöltésére is! Mindez nagy öröm számára, még ha az elméje értetlenkedik is, hiszen eddigi, sok éves "karizmatikus kerszténysége" alatt nem élt meg hasonlókat! (W.V.)


15./ 

Egyik reggel megfogalmazódott bennem, hogy szeretnék egy szürke és egy fekete öltönyt! Az esti Istentisztelet előtt odajött hozzám az egyik testvér és zavartan megkérdezte, hogy elfogadnék-e Tőle két öltönyt, amiket szinte nem is hordott! Az alkalom végén át is adta őket. Egyik szürke a másik fekete volt! (W.V.)

Más alkalommal, rendkívüli (40 fokos) melegek lévén megbeszéltük, hogy kellene vennünk egy ventilátort, azonban erre éppen nem volt pénzünk! 2 óra elteltével jött hozzánk egy testvérnő, aki a beszélgetés során - minden előzmény nélkül - egyszercsak megkérdezte, hogy nem kell-e nekünk egy ventilátor, mert Neki kettő is van! Fél óra múlva volt egy oszlopos, programozható forgású nagy ventilátorunk! (W.V.)


16./

Fodrász vagyok és amikor elkezdődtek a koronavírus miatti rendkívüli intézkedések és a szépségszalonok nagy része bezárt, úgy éreztem Istennek az a terve, hogy én maradjak és beszéljek Róla az embereknek! Hiszen ez a helyzet arra is megfelelő, hogy akik eddig a napjaikat egy mókuskerékben élték, le tudjanak nyugodni és legyen lehetőségük átgondolni mi, illetve Ki az élet értelme! Ez így is zajlott, nagyon tartalmas hét volt! Majd arra éreztem vezetést, hogy zárjak be két hétre! Ennyi időre történő bezárás normál esetben azt jelentette volna, hogy abban a hónapban nem képződik nyereségem, csak a költségeimet termelem ki! De már megtanultam, hogy ne vitakozzak Istennel, hiszen az évek folyamán számtalanszor bebizonyította, hogy Ő GONDVISELŐ!

Így eszembe se jutott aggódni! Ezalatt az időszak alatt nem is hívtak a vendégek! Majd arra éreztem vezetést, hogy heti két napra, rövidített munkaidővel, a kormány által előírt szabályokat beartva ismét dolgozzak! Az engedelemesség következménye, amit az Úrban való bizalom eredményezett: - elengedték az adót; - a tulajdonos, akinek a kiadott üzletek jelentik a bevételt, felhívott hogy csak azokra a napokra kéri a bérletidíjat, amikor dolgoztam! Ennek a bevallásást lelkiismereti alapon várja tőlem; - a vendégek pedig olyan bőkezű szeretettel voltak felém, hogy a végeredményen úgy tűnik, mintha nem is lettem volna szabadságon, normál hónapot zárhatok!! ISTEN HŰSÉGES, BÍZZ BENNE! (Wéber Andrea)