RÁK, MIOMA, CISZTA, ...


Tekintettel a 2010 óta gyarapodó bizonyságok nagy számára, nem tudunk minden esetet bemutatni, ehelyett törekszünk minél átfogóbb, színesebb képet adni Jézus Krisztus mindenhatóságáról.

Amit egyszer Jézus elvégzett valaki életében, az Őt dicsőíti, így hirdetni kell! Az, hogy ki, miként élt a gyógyulás kínálta változás lehetőségével - az ehhez felkínált segítségünkkel - és tudta a szabadságát megőrizni, már mindenkinek a saját felelősége! Kérlek olvasd el a "GYÓGYULÁSRÓL" című fejezetet!


1./ BEA

Egy csomót tapintott ki a jobb mellében, amivel felkereste a körzeti orvost, aki megállapította, hogy az iránydiagnózis szerint ez egy 5 x 5 cm-es rosszindulatú daganat! Két nappal később barátnője invitálására eljött a helyi Istentiszeletre, ahol kézrátétellel imádkoztam érte,  mire a Szent Szellem erőteljes jelenlétét megtapasztalva egy látomást kapott, amiben egyértelműen átélte a gyógyulását! Másnap korán arra ébredtem, hogy imádkoznom kell még érte, majd megmutatta az Úr a hölgy teljes helyreállítását! Bea reggelre már csak morzsaszerű kis csomókat tapintott ki, majd a két nap múlva elvégzett orvosi vizsgálat során (mammográfia) teljesen egészségesnek találtatott, a felvételeken semmilyen elváltozásnak nem volt nyoma! Így az iránydiagnózisból nem lett diagnózis!  Visszamenve a háziorvoshoz, Ő még a leleteknek sem hitt, csupán akkor nyugodott meg, amikor saját maga is újra megvizsgálta! Ekkor viszont hangot adott a csodálkozásának, miáltal Beának lehetősége nyílt bizonyságot tenni és elmondta, hogy Jézus Krisztus gyógyította meg, egyetlen imával! Ezt az orvos őszintén el is fogadta! Beának korábban 6 közeli rokona (szülei, nagynénje, lányunokatestvére,...) hunyt el rákban, közölük 5-en mellrákban! (W.V.)


2./ JÁNOS

"Zöld dió nagyságú" rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak a tüdejében, ami miatt az Istentisztelet végén közbenjárást kért. Kézrátétellel imádkoztam érte. 4 nappal később kellet visszamennie a kórházba, hogy eldöntsék milyen kezelésnek vetik alá, ám ekkor a vizságlatok során már nem találták a daganatot!  (W.V.)


3./ ANDREA

"Agydaganat fölötti győzelem!" - némulás, bénulás, gyógyulás!

Nézd meg Andrea személyes beszámolóját a YOUTUBE csatornánkon! 



4./ ZSUZSANNA 

Méhében találtak rákos daganatot, minek következtében megállapították, hogy el kell távolítani a méhét! A tervezett műtét előtt néhány nappal, a pécsi Istentisztelet után kért imát, ami alatt erőteljesen megéríntette az Úr. Hazatérve kieszközölte, hogy a már kiírt műtét előtt mégegyszer vizsgálják meg! Ennek eredmény immár negatív lett, ami az orvosát is megdöbbentette! Az engem Neki ajánló testvérnő írta néhány héttel később: " Nem vették ki Zsuzsanna méhét, teljesen meggyógyult!" (W.V.)


5./ ANITA

Egy csomót tapintott ki a bal mellében és a hónaljában! Ez megijesztette és a legrosszabb eshetőségre gondolva erőt vett rajta a félelem! Napokkal később imát kért az Istentiszteleten. Mindeddig nem ment orvoshoz, de az ima után abban maradtunk, hogy amennyiben rövid időn belül nem múlik el a két csomó, úgy kivizsgáltatja magát. Pár nap elteltével már arról számolt be, hogy a mellében lévő csomó mindössze negyed akkorára csökkent, míg további néhány nap múlva mindkét csomó eltünt! Ezt követően két héttel, azért elvégeztette a szükséges vizsgálatokat, amelyek megerősítették, hogy teljesen egészséges! (W.V.)


6./ JULCSI 

40-es éveiben járó hölgy, akinél petefészekrákot állapítottak meg! Az orvosok a műtéti megoldást vállasztották. Előtte egy héttel kérte a segítségem, amikor is kézrátétellel imádkoztam. A műtét után meglepve közölte az orvosa, hogy minden korábbi vizsgálatot megcáfolva a daganat nem volt rosszindulatú és erre nem találják a magyarázatot, hiszen korábban az ellenőrző vizsgálatok is egyértelműen rákot mutattak! Ez nagy bizonyság volt Julcsi számára, aki 10 éve eltávolodott Istentől, de a gyógyulása hatására újra megerősödött a hite és ismét  jár közösségbe (gyülekezetbe) is! (W.V.)


7./ TIBI 

Bal veséjében nagy méretű rákos daganattal kért segítséget, ami - tekintettel a távolságra - csak telefonon keresztűl valósulhatott meg. Elmondta, hogy súlyosnak ítélik a helyzetét és egy hét múlva megoperálják. Beszélgettünk, minek során nyilvánvalóvá váltak a szellemi okai a betegségének, majd imádkoztam érte, ami alatt a Szent Szellem általi erős megtapasztalásban volt része. A műtét során kiderült, hogy az egy éves, alapos vizsgálatok révén egyértelműen ráknak diagnosztizált daganat jó indulatúvá vált!  (W.V.)


8./ KÁROLY

Imacsoportban kérte egyik társunk, hogy járjunk közbe egy, a munkehelyén dolgozó (általa csak hallomásból ismert), 60-as évei elején járó férfiért, akinél előrehaladott tüdőrákot állapítottak meg! A munkából is ki kellett állnia, mivel az orvosi vélemény alapján legföljebb 6 hónapja volt vissza! A prognózis szerint kínok közötti fulladás  várt rá! Elkezdtünk heti rendszerességgel (minden összejövetelünkön) imádkozni érte. 2 hónappal később egy Istentiszteleten, amikor pont igehirdetésre készültem, társam közölte a döbbenetes örömhírt, miszerint Károly állapota olyan jelentősen javult, hogy aznap már újra munkába is állt!  Aki természetes módon a 6 hónapon belül bekövetkező, szörnyű kínokkal járó, fulladásos halálra számíthatott, az most ismét munkába állt! Rögtön százak előtt tehettem bizonyságot Jézus eme újabb csodájáról! (W.V.)


9./ TIMI 

Áldott állapotban volt, de egy 6 cm-es miomát találtak a hasában, ami akadályt jelentett a gyermek fejlődésében, a fej növekedésében. A kézrátételes ima során érezte, és is kijelentette, hogy meggyógyult! A megtapasztalásának valóságát és hitének nagyságát jól demonstrálja, hogy a néhány nappal későbbi vizsgálat során a mioma már háromszor nagyobb volt (18 cm. átmárőjű), Tímea azonban nem bizonytalanodott el. Olyannyira, hogy a következő Istentisztelet gyógyító alkalom volt, vendégszolgálóval, de Ő nem kért imát, mivel vallotta, hogy "minden látható dolog ellenére, Ő már meggyógyult"! Ezután 3 nappal újabb vizsgálatra került sor, amikor is már nem találták a miomát! Ebből is jól látható, hogy nem emberek, hanem Jézus Krisztus a gyógyító! (W.V.)


10./ SZILVI 

Feleségem otthonunkban egyre rosszabbul lett, ijesztően erősödő fájdalma volt a jobb veséje tájékán! Imádkoztunk, de mivel a fájdalom tovább erősödött, az állapota látványosan romlott, kórházba vittem! Közben értesítettem a baráti körünket, és kértem, járjanak közbe Szilviért! A kórházban megállapították hogy egy daganat van a veséjében, ami kifakadt és ezért "azonnal" ki kell venni az egész szervet! Ekkor mentőbe tették, hogy egy másik kórházban gyorsan elvégezhessék a műtétet! Azonban mielőtt elindulhattak volna, teljesen váratlanul megjelent a vizsgálatokat végző doktornő és közölte, hogy meggondolta és mégse vigyék el, mert megpróbálja megmenteni a vesét! Ennek megfelelően az elkövetkező hetekben különböző kezeléseknek, beavatkozásoknak lett alávetve, aminek köszönhetően, több, mint fél év elteltével megállapították, hogy jelentősen kisebb lett a daganat és nem igényel semmilyen további kezelést! Ahhoz képest, hogy mennyire ijesztő volt a kezdeti állapot, 1 óra alatt csodálatos fordulat állt be, ma pedig meg van és működik a vese! (Mészáros Viktor)


11./ ANDREA 

Gyermekszülés után egy csomó keletkezett a mellében, ami gyulladást eredményezett és rendkívüli fájdalmas volt! Már a ruhával való érintkezés is fájdalommal járt, így gyermekét sem tudta szoptatni. Hónapok óta szenvedett, orvosilag nem találtak megoldást, ezek után kérték férjével a szolgálatom. Az ima után, már másnap kisebb lett a csomó, 5 nap múlva pedig már negyed akkora volt! Ezzel együtt a fájdalom is megszünt! (W.V.)


12./ ANGÉLA

Megtérésekor imádkoztam érte, és éreztem, hogy okkult praktikáknak rendelte alá magát. Rákérdeztem, de Ő ezt tagadta, mire kijelentést kaptam, hogy 3 hete jósnőnél járt! Ekkor nagyon meglepődött elmesélte, hogy ez miként zajlott. Megértettem Vele, hogy az Ő érdekében szükséges szabadulnia ennek átkától. Ugyanakkor azt is éreztem, hogy ciszta van a petefészkében, de ezt sem ismerte el, viszont az ebből való gyógyulásáért is imádkoztam. Hetekkel később odajött hozzám és orvosi leleteket mutatva elmesélte, hogy amikor közbenjártam érte, valóban volt egy ciszta a petefészkében! Már korábban megállapították az orvosok és pont az ima után 2-3 nappal kellett visszamennie újabb vizsgálatra, azonban addigra teljesen eltűnt! (W.V.)


13./ HUSZON ÉVES HÖLGY

Edit Istentiszelet végén kért imát húszonéves lánya pólójára, mert a bal hónaljában hetekkel korábban egy csomót találtak! Ez komoly aggodalommal töltötte el Őket! A pólót otthon odaadta lányának, akinek néhány napon belűl eltűnt a hónaljából a csomó! (W.V.)


14./ MARGÓ 

3 cm-nél nagyobb miómát találtak a méhében és imát kért a gyógyulásért. Ezután újabb vizsgálatra kellett mennie, ahol a mióma olyan jelentős zsugorodását állapították meg, hogy nem is kellett kezelni! (W.V.)


15./ ERZSI

Evangélizáción imádkoztam Erzsiért, aki néhány hete tért meg és nagyon rossz lelki állapotban volt, mivel súlyos veserákban szenvedett. Nagyjából egy hét múlva újságolta a pásztora, hogy Erzsinek az imát követően néhány nappal kellett mennie kontrollra és minden eredménye jó lett! Ráadásul ez meg is látszik rajta! (W.V.)


16./  SZILVIA 

9 cm-es méhnyakrákot diagnosztizáltak nála, de egy pécsi vizsgálatra érkezve elkezdett vérezni. Elmondása szerint vérzést már 24 órája nem tudták elállítani, így nem is lehetett semmilyen kezelésnek alávetni. Ekkor a kérésére bementünk hozzá a kórházba. Az udvaron kézrátétellel imádkoztam érte. Ezután kb. 20 perccel teljesen megszünt a vérzés! Igy elkezdődhettek a kezelések. Azonban a 6 kemoterápia helyett csak 2-re volt szükség és más módokon is rendre jelezte az Úr, hogy Vele van,  tartson ki! Ebben nagy segítségére volt a pásztora és a hittestvérei, akik minden tekintetben támogatták és rendíthetetlenül hittek a gyógyulásában! Végül meg is műtötték és az orvosok elmondása szerint rendkívűl simán zajlott le minden. 2014. 02. 26-án megkapta a teljes gyógyulásáról szóló papírt! (W.V.)


17./ KATI 

Előbb említett Szilvia tett a kórházban bizonyságot Katinak Jézus Krisztusról, mint Szabadítóról, Gyógyítóról. Kati szintén méhnyakrákkal volt bent, több hete kezelés alatt állt, de nagyon rosszúl érezte magát, a segítségünket kérte. Meglátogatásakor kézrátétellel imádkoztam érte és már azonnal sokkal jobb lett e közérzete és szemmel láthatólag is erővel telt meg! Közölte, hogy az ima alatt forróságot érzett a méhében és biztos benne, hogy meggyógyult! Reggel váratlanul vizsgálatra vitték, ahol megállapították, hogy harmadára zsugorodott a daganat! Rövid időn belül haza mehetett és két hét múlva tért vissza, műtétre. Ekkor már csak egy kis maradványt találtak! (W.V.)