"Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk!" (Róma 8/31)

___________________

"A NYÍL HEGYE VAGYTOK, AMI ÁTÜTI A PAJZSOT! 
AMI EDDIG MEGÁLLT, MEGÁLL EZUTÁN IS,
ÉS, AKI ÁLLVA MARAD, MEGTARTOM,
AKI ELFUT, AZT ELVESZEJTEM!"
                                    (prófécia, 2018. 08. W.V.)



ÖRÜLÜNK AZ ÉRDEKLŐDÉSEDNEK!


Weboldalunkon missziónk tevékenységének szemléltetése és munkánk gyümölcseinek bemutatása által szeretnénk JÉZUS KRISZTUS TELJESEBB VALÓSÁGÁT bárki számára megismerhetővé és elérhetővé tenni! Hisszük és tapasztaljuk, hogy JÉZUS KRISZTUS JELENLÉVŐ, CSELEKVŐ ISTEN, és ennek a tapasztalatnak a mindennapi megélésében törekszünk segíteni a felelőségünk alá tartozó embereket, továbbá mindenki mást, aki keresi a kimenekülés útját a reménytelen, hiábavaló életből.

Mi - a képeken - csupán a magja vagyunk egy gyarapodó tanítványi körnek, amelyhez a bővebb közösségünket látogatva, személyesen, ill. a földrajzi távolságok miatt interneten (Skype, Youtube, Facebook) is lehet kapcsolódni. Karizmatikus kereszténynek, újraszületett KRISZTUSI EMBERNEK valljuk magunkat, akik hiszik, hogy az IGAZ, ÉLŐ EGYHÁZ (Krisztus Teste), az Ő szavának feltételnélkül engedelmeskedő emberi szívekből áll!

Nagy hangsúlyt fektetünk az igehirdetésre, a BIBLIA által ISTEN BESZÉDÉNEK a mindennapi életünkre való alkalmazására. Ugyanakkor tartózkodunk a teologizálgatás és az abban rejlő emberi bölcselkedés csapdájától. Törekszünk rá, hogy mindig a Szent Szellem (Szent Lélek) vezessen minket, megtermékenyítve a kapott igét,  belső bizonyosság,  természetfölötti megtapasztalások által személyes vezetéssé formálva azt!

VALLJUK, HOGY A HITNEK TERMÉSZETFÖLÖTTI ERŐVEL - HATALOMMAL MEGÁLDOTT, JÉZUS ISTENI MIVOLTÁT DEMONSTRÁLÓ CSELEKEDETEKBEN IS MEG KELL NYILVÁNULNIA!

EZ TESZ HITELESSÉ! HISZEN JÉZUS TÖBBET GYÓGYÍTOTT, MINT TANÍTOTT!

Ennek megfelelően jelek és csodák követik útunkat - úgy a személyes életünkben, mint a szolgálatunkban -, ahogy azt Jézus Krisztus megigérte a tanítványainak! Ezáltal képesek vagyunk a teljes Evangéliumot hirdetni (hiszen csak így teljes) és folyamatosan tapasztalhatjuk a magunk és más emberi életek változását, megfordulását, kapcsolati, anyagi terhekből, betegségekből való szabadulását; a HITÜK NÖVEKEDÉSÉT! Így a mi hitünk is egyre erősödik, ami elmélyíti az egymás és a mások felé tanúsított "érzékenységünket", "szeretetünket".

Hisszük, hogy JÉZUS KÖVETŐINEK EGYETLEN FELADATA hitelesen - tehát a jelenvalóságát demonstrálva - közvetíteni a Megváltás nyújtotta választási lehetőséget! Nem megtérítenünk kell az embereket, hanem mindenkinek lehetőséget adni rá, megmutatva, hogy Jézus Krisztus jelenlévő, csodatévő Isten! Csak így lehet felelősségük a választásuk fölött, hogy valóban láthatják, megtapasztalhatják ki mellett vagy ellen döntenek! Ugyanakkor valljuk, hogy ennek eredményessége nem létszámban és anyagi javakban mérhető - sőt, az erre való törekvés bűn -, hanem az elvégzett munka minőségében, annak mind Krisztusibb voltában! Amit pedig  Isten minősít és igazol, gyakran a "szem számára" láthatatlanul, leginkább a szívekben! 

Tehát nem egyházat és embereket hírdetünk, nem a hozzánk való kötődést szolgáljuk, hanem kinek-kinek JÉZUS KRISZTUSSAL VALÓ MIND SZEMÉLYESEBB, NYILVÁNVALÓBB kapcsolatának a kimunkálásában segédkezünk, ami aztán mindenkit képessé tesz arra, hogy felismerje a helyét és elhívását!

Valljuk és hirdetjük,  hogy mindezt személyválogatás nélkül, megértésre törekedve (irgalommal) lehet csak végezni, legyen az adott személy bármilyen helyzetben, állapotban, bármely vallási közösség, társadalmi és politikai réteg, nemzet, etnikum  vagy  más kissebbség tagja! 

Továbbá hangsúlyozzuk, hogy ez egyéni, személyes felelőséget ró ránk, aminek mindennapi életvitelünkben, cselekedeteinkben kell megnyilvánulnia és nem lehet semmilyen kollektív felelőséggel, teherviseléssel  kiváltani!

"Senki ne keresse, ami az övé, hanem ki-ki azt, ami a másé." (1 Kor. 10/24)

                                                                                                                                                            (Wohlfarth Viktor)

"A NYÍL HEGYE VAGYTOK, AMI ÁTÜTI A PAJZSOT!" 

EGYÜTT JÉZUSSAL misszió